2010. február 28., vasárnap

franctudjajóe

Mennyi elveszett ember
mennyi homályos arc
mennyi embernek lövése nincs
köztük neked se hogy mit akarsz

mennyi nyitott kérdés
mennyi zárt ajtó
mennyi történet
amiről úgy véled hogy mind megható

mennyi vidám ember
mennyit nevetnek
mennyi okom lenne rá
hogy elmenjek

A város közepén
csak vonaglunk
ha van épp kivel
akkor pl lovaglunk

sárba hullunk
nem mosolygunk nem sírunk
szégyeljük magunkat
amiért ezt az egészet nem bírjuk

mennyi halott
mennyi halál
ennyi élő
mennyit talál

mennyi csend mennyi kuss
nem tudod merre fuss
túl nagy a választék és kész
ezért tovább nem is mész

kevés pénz kevés csaj
kevés dal arról hogy ez baj
kevés sex kevés hit
kevés hit kevés hit!

Önmagadba befalaztál
fejed alatt szép ezüst-tál
A pincér aki hozza maga a sorsod
szép a körítés de kevesled a borsot

Sárosak vagyunk
Léha dögevő vadak
elveszett az öröm
nincs szabad-akarat

nem tudom... nem tudom... nem tudom....
talán.....talán... talán...
lehet....lehet....lehet...
anyád.... anyád.....

2010. február 26., péntek

Gránátalma

Nem tudom mi van a világgal és lehet hogy ez a dolog csak nekem tűnt fel .. DE! a FANclubot mióta írják FUNclubnak.... namost..ahhoz nem kell nagy angolprofesszornak lenni hogy az ember tudja hogy FAN=rajongó FUN=móka... namost ha ezek a funclubbok tényleg funról szólnak akkor hol a sok hahotázó kisded klubtag? tippem erre a félreértésre az lenne hogy a fan szó túlsásgosan emlékeztet egy bizonyos szőrzetre amin a magamfajta debil állat kuncog ha kiírva meglátja és ezen okból átírták vagy tényleg arról van szó hogy sokan nem tudnak angolul.... csak az én agyamat bassza fel az ilyesmi?:D tudom... velem van a baj... amúgy érjen már véget ez a kva tél.... reggel kinéztem az ablakon és láttam hogy nem süt a nap kb abban a pillanatban éreztem hogy a szájpadlásom be van gyulladvba a torkommal egyetemben ami csak igazolja hogy napelemmel működök és maga után vonja hogy nap nélkül nem megy... na ez hosszú lett... sajnálom...

2010. február 15., hétfő

Az Ittas Dallassi Sheriff

Moll-Blues kör Gyors fankiba
Ő volt a veszedelmes westernhős!

Prérije az utca
Ahol vér is szokott folyni
nem feltétlen miatta
de rest volt ezért szólni
Félték arcát néha
amikor megjelent a bárban
ott álltak a birkák
wiszkivel, szandálban
zoknival alatta,
Jó napokon hagyta
De rossz napokon a pohár alján
ránlzett az apja
és zsebében a pisztoly
MInt poros régi Colt
Várta hogy elsülhessen
alakalom erre mondjuk ritkán volt
De olyankor kiment
és nézte hogy a seriff
aki régi ellenfele volt
barátként kergette megint
soha nem soha nem
soha nem
állíthatja meg őt
senkisem

ő VOLT A veszedelmes westernhős
csizmája orra agyvelős
Unja már a lovát is
sex kell neki akár orális

vágtat tovább
de célja soha nem lett
Vissza akarta szerezni
amit másoktól elvett
Könnyűvérű huszonéves
lánykák a kuplerájban
a jóléthez itt
nem kell mosoly, vagy áram
Halálsoron az egész város
ha tárat űrít véletlen
módon, sikonyálnak
ordítják: 'tudom hogy tévedtem!'

2010. február 10., szerda

brékbít

a nadejenőkésselhalat bejegyzés simán ráillene a brékbít szám alapjára torzított énekel picit hadarva

Liliom

változunk
ez a dolgok rendje
átkozzuk
az balga sorsot az istenekre

Ön is tudja
kimondani rest
a jővőnk ha így megy tovább
rosszul fest

Mondja meg
kérem mondja
a megoldást
vagy ha azt nem, indokolja

okát annak
ami ez a tengernyi fájdalom
visszavezetjük
ismerős szálakon

Figyelem és tudja
de titoknak is merész lenne
nem tudja de nincs semmim
amit elvehetne

a holdon keringőt
mert a talpam máshol
a föld felett önnel
lebegve táncol

2010. február 3., szerda

na de jenő! késsel halat?

gondolj arra a meghatóra
ami tegnap ment a rádióba
megrázta a feneked, és a talpad
a földön meg.. a véred alvad

nincsen minden redben
konstatálod zavartan
itt fekszem a földön
ezt valszeg nem akartam

a fehér felsőd vörös
ezt módfelett furcsálod
lábnyomok a tócsában
'kicsinált a barátom?'

merül fel benned,
ordítasz de senki nem hallja
a tv zúgást csak
lágy zümmögés zavarja

mindig legyek neked,
azok az ébredések
óta nem bocsájtja meg
azt az apró tévedésem

táncra perdülnél
ha a rádió
alatt nem holtan
lennél a dologban

a konyhafalak szürkületében
könnyek csillognak bántó szemében
bár késő mert a cselekedet kész
és hasadba robog tovább a láncfűrész

magnézium

meleg nyári nap
pálmafák alatt
ami platán volt
apád kirabolt

tudniiliik ugyan
bár nem tőlem tudod
fizetésre múlt hónapban
lófaszt nem kapott

anyád bundájára
ráesik a por
addig mondjuk nem
míg valamikor

egyszer arra ébredsz
hogy eltűnt a kék gatyád
az alsószinten látod
kékgatyában apád

simogatja szíját
bölcs ember ő nagyon
merném azt is mondani
a tudása is vagyon

a biciklijét múltkor
a kovács sárikának
ellopta nem józanul
majd nekiment egy fának

majd egy gyerekzsúron
bohócként álcázva
kitette az asztalra
rá is szart a házra

azóta a szabóék
kerülik az embert
a postaládában
tárolják a fegyvert

plusz azt ne is mondjam
a kocsimról a kereket
meglovasította
majd vele elvert 5-6 gyereket

szeretem a nyarat
zöröghet a haraszt
apád nagyon jófej
kivéve hogy paraszt...

2010. február 2., kedd

Moira

Világ, Élet, Minden.. avagy M. Opál balladája

megesett már hogy elestem
választ soha nem kerestem
és a mámorba egy röpke tüske
így csöppentél bele az életünkbe

a véletlennek köszöntem
hogy forgattad a világot mögöttem
te voltál már nem vitás
az életünk rendszerhibás

elutaztunk a városba
sok dolog lenne máshogy ma
a plázákba a padon ülve
röhögtük hogy szaladnak megkergülve

egy komplex káoszban a külvilágban
a szerencsétlenek, én úgy imádtam
nem érezni hogy nem vagyok,
nem azt érezni hogy meghalok

a nyugdíjas is csak a buszra vár
anyii különbség hogy ő ordibál
bóhocai ennek a világnak
az életünk egy vidámpark

a fájdalomban röpke mámor
ami egyetemnek a gólyatábor
az nálunk végül kimaradt
velünk van teli a kirakat

(szünni nem akaró fájdalom
hidegen fekszem az ágyamon)
máshogy is lehetett de tárgytalan
nélküled utáltam önmagam

Vérlet

hiába a tartalom
nyomkövető van a farkamon
ösztönök az elmém helyén
ezért vagyok kemény legény



egy utolsó tánc és semmi más
megkérte halkan és suttogás
után hildkeringőt jártak
míg az ajtóban a végzet fiai álltak

arcukra ráfagyott az érzet
hiába a világ amit kettejük képzelt
haláltócsában kiskacsák
kenyérként nyelték a hús javát