2012. február 5., vasárnap

Reménytelen

nem kéne már többet látni
de mégis csak így itt ülök
éjfél előtt nem is sokkal
a fenyőfán és örülök

nem kéne már hallani többé
de a fülem nekiszegezem a falnak
hallom ahogy beszél mással
a fal mögé sok titkot takartak

nem kéne már tudnom hol van
de nyomába akadok néha
rajongok vagy követem őt
sajnos ez a szerelm néma

nem kéne már gondolnom rá
és biztos az hogy nem is ő kéne
de annyi szép remény van már benne
hogy ennek soha nem lehet vége

és recsegnek alattam az ágak
álmos vagyok jócskán már én is
nélküle már célom se lenne
nem kéne de követem (konokul) mégis

a távcsőből keveset látok (vagy: a távcsőről lekopott a festék)
zuhanyozni ment na tessék
végre valami történt
köszönöm a gyönyörű estét

szép remények
én félek tényleg