2010. január 13., szerda

Galambok

próza:
a kezében volt egy lavor kék festék
onnan tudom hogy tegnap meglesték
amint az éget színesre mázolja
hogy ez neki miért jó gyakran nem vázolja

belekezdett mondani
én voltam a kivétel
a nagyvárosi galambnak
a mag már nem is étel

(és) egy sakktábla felett,
a halál és az élet
keféltek egyet
Mert ők mindig csak kefélnek

szokatlan volt látni
hogy az igazi nagy titkok
az asztal alatt voltak
félő arcok itt ott

könyveket is olvastak
és értelmezték volna
majd ránéztek az égre
de az be volt takarózva

a tengernyi nagy sötétség
megette a lelkük
volt ott egy nagy úr is
békésen csak lent ült

a végzet szotyoláját
a galambokra köpte
amikor megunta
a látványt megröhögte
(a száját megtörölte)

feállt és sírt
az ember sorsa végett
búcsút mondott míg ő,
majd a világ is elégett

egy klék falon most látom
ami felettem van jóval
lehetnek ők a gonoszok
de én vagyok a tolvaj

galambok már nincsenek
szotyola meg végképp
gyönyörű volt minden
amígnem darabokra tépték

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése